A népakarat dilemmái - szerkesztett tanulmánykötet
"Magyarországon 2008-ban nagy érdeklődéssel kísért, a választásra jogosultak felét megmozgató népszavazásra került sor. A népszavazás folyományaképpen új törvények születtek, módosult az egészségügy és a felsőoktatás finanszírozása, kiéleződtek a kormányzó pártok közötti feszültségek, majd felbomlott a koalíció és új, kisebbségi kormány jött létre.
A jelen kötet e nagy port felverő események ürügyén a közvetlen és közvetett demokrácia viszonyáról, a politikai viselkedésről, valamint a nép kutatók által való elérhetőségéről és megismerhetőségéről szól. A tanulmányok többségének középpontjában a népszavazás intézménye áll: egy rendkívül ellentmondásos, ugyanakkor világszerte egyre népszerűbb politikai intézmény. Bár a népszavazások bevezetésének és igénybevételének általában rövid távú céljai vannak, ennek a döntéshozatali technikának a demokrácia eszköztárába való beemelése hatással lehet a politikai képviselet egész rendszerére. Hogy ez a hatás pozitív vagy negatív, az egyaránt függ a népszavazás jogi szabályozásától, az erőforrások vitapartnerek közötti megoszlásától, a döntéshozatal előkészítettségétől és attól, hogy miként kapcsolódik a népszavazás a képviseleti intézményekhez. A hatás minősítése azonban nagyban múlik azon is, hogy mit várunk el a demokráciától, és mennyiben gondoljuk magunkat képesnek bonyolult és felelős döntések meghozatalára." (Enyedi Zsolt)
A kötetben tizenegy tanulmány olvasható.
1. Enyedi Zsolt: Referendumdemokrácia
2. Körösényi András: A népszavazások és a képviseleti demokrácia viszonya
3. Kis János: A népszavazás a köztársasági alkotmányban
4. Hanspeter Kriesi: Közvetlen demokrácia. Svájc esete
5. Lawrence LeDuc: A népszavazás demokráciája. Információ, kampányok és
szavazás
6. Tardos Róbert: Ötven: ötven. Részvétel és távolmaradás a 2008-as
népszavazáson
7. Karácsony Gergely: A népszavazási döntések motivációi Magyarországon
8. Enyedi Zsolt: A választói döntés logikája az online kutatás tükrében
9. Dukay-Szabó Szilvia – Závecz Tibor: Népszavazási eszmecsere. A deliberatív
közvélemény-kutatás tanulságai
10. Enyedi Zsolt: A manipuláció határai és az értelmes vita feltételei
11. Angelusz Róbert – Tardos Róbert: Demoszkópiai reprezentativitás és
demokratikus reprezentáció. Módszertani problémák és tartalmi dilemmák
A kötet tanulmányai itt olvashatók.

