Lengyel György – Göncz Borbála: Integráció és identitás: hogyan ítélik meg a magyar társadalmi csoportok az európai integrációt és a szupranacionális identitást?
Megjelent: Hegedűs István (szerk.): A magyarok bemenetele. Tagállamként a bővülő Európai Unióban. Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 2006. 71-114. p. Ebben a tanulmányban két kérdéskört jártunk körül. Egyrészt megvizsgáltuk, hogy az európai integráció megítélése hogyan hozható összefüggésbe a különböző kulturális és materiális erőforrásokkal, s hogyan hatnak rá bizonyos kognitív mobilizációs képességek és a politikai involváltság tényezői. Feltevésünk – miszerint azok, akik az erőforrások szempontjából előnyösebb helyzetben vannak, Magyarország európai uniós tagságának is inkább az előnyeit említik, s ezzel ellentétben azok, akik hátrányosabb helyzetben vannak, inkább a hátrányait látják – csak részben igazolódott. A kulturális erőforrásokkal inkább ellátottak, a közügyek iránt jobban érdeklődők és a politikailag jobban involváltak valóban hajlamosabbak voltak pozitív vélemény megfogalmazására az EU-val kapcsolatban. Ugyanakkor az uniónak inkább a hátrányait említők társadalmi erőforrásoktól függetlenül is inkább a kognitív mobilizációs képességekkel rendelkezők voltak. Tanulmányunk másik részében az integráció megítélését az európai identitással összekapcsolva tekintettük át. Számításaink eredményeként azt kaptuk, hogy a szimbolikus és a pragmatikus aspektusok kölcsönösen összefüggenek, az identitás megléte pozitívan hat az EU megítélésére, és ez fordítva is igaz. Oksági összefüggésről nem adhatunk számot, de szólnak érvek amellett, hogy az utilitarista szempontok némiképp erősebb hatással vannak az identitás formálódására, mint fordítva. Eredményeink nem támasztják alá azt a közkeletű vélekedést, hogy az előnyök-hátrányok pragmatikus mérlegelése inkább a materiális erőforrásokkal, míg az identitás formálódása inkább a kulturális erőforrásokkal állna összefüggésben. Éppen ellenkezőleg, azt találtuk, hogy az identitás alakulására erős hatással vannak a materiális adottságok is a kulturális erőforrások mellett, míg az unió pragmatikus megítélése mögött a kulturális tényezők ugyanúgy megtalálhatóak, mint a materiálisak.
To view this page ensure that Adobe Flash Player version 9.0.124 or greater is installed.
lengyel_goncz_cimlap.pdf
—
PDF document,
244 kB (250632 bytes)

